Györbíró Barbara
Sági Kissné Sike Ildikó
Nyári Viki – Tűzzománc
“1981-ben születtem. 2003-ban végeztem a Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola Tűzzománcozott dísztárgykészítő szakán. A sikeres vizsgák után lehetőséget kaptam, hogy tanársegédként még egy évet töltsek el az iskolában, később, 2005-től hivatalosan, mint tűzzománckészítő szakoktató tanítottam 2009-ig. Ez alatt az idő alatt sikeresen készítettem fel a tanulókat vizsgáikra és több kiállításra is. 2005-től kezdtem el az ékszereimmel kézműves vásárokon részt venni, azóta folyamatosan ezzel foglalkozom. Emellett tűzzománc foglalkozást tartok gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.”
Dezső Dóra
“1985-ben születtem Budapesten és azóta is itt élek. Világéletemben rajzoltam, barkácsoltam…, az alkotás öröme az egyik fő mozgatórugója életemnek. A tűzzománc színes és varázsos technikájával a gimnáziumi évek után kerültem szorosabb kapcsolatba. A Kövessi Erzsébet Kézműves Szakiskola tűzzománc szakán végeztem. Jelenleg néprajzot és művészettörténetet tanulok az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ma már otthoni műhelyemben készülnek saját tervezésű ékszereim, képeim, névtábláim.”
| “Érettségi után népi fazekasmesterséget tanultam Mezőtúron. 1978-ban mestervizsgáztam Budapesten. 1987-től önálló kisiparosként dolgozom. 1990-től fazekastanulók gyakorlati oktatásával is foglalkozom, 1998-tól vizsgáztatásukban is részt veszek.Mottóm: az én tudásom kevés, a Te elszántságod is kell hozzá!“ |
Baja Kriszti







Hozzászólások